Nem is olyan rég írtam h az a jó a pesti teljtúrákban h nem kell miattuk korán kelni. Nos, amikor a Hűvösvölgyből induló TÖ20 miatt hajnali 5 óra 30 perckor megszólalt az ébresztőórám, ráadásul a szokásos fülsértő hang helyett vmi borzalmas statikus rádiós zajjal, erőteljes késztetést éreztem arra h a fülsértő ojjektumot azonnali röppályára állítsam. Ki a jó Partymaci találta ki h hajnali 7 és fél 9 között kell hazai teljtúrákat indítani?!

Aztán persze meggyőztem magam h hamarosan hálás leszek még a korai ébresztőért és útnak indultam Hűvösvölgy felé. A Szentlélek téren aztán bánatosan vettem észre h a busz elment, én meg ott maradtam hőn szeretett BKV bérletemet szorongatva, de azért 8ra sikerült a kisvasúthoz jutni.

Itt találkozunk egy volt kollégámmal, akivel aztán együtt jártuk be a szombati túraútvonalat. A kisvasútnál a szokásos nyüzsi fogadott, gyors rajtolás, barátságosan olcsó nevezési díj, és még a forgalmi irodához is felpattantam h beszerezzem az új kisvasutas kéktúrapecsétet a régi mellé.

Korábban a neten nem találtam itinert a távhoz, csak szóló kommenteket h hiányos volt az útvonalterv, és helyismeret kellett - ez a 20km-es távra egyátalán nem igaz. Piliscsabáig simán az országos kéket kell követni, egyszerű, jó kis útvonal, bejártam már párszor az ellentétes irányban. 6 óra volt a szintidő 23 km-re, ez némileg hosszabb táv, mint a Sorrento 21 volt, de kevesebb szinttel, így jó esély volt a rendes teljesítésre.

A fordított kék először Máriaremetén vitt át, 45 perces bolyongással a kellemes kertvárosban, nagy kunkorral a kegytemplom érintése miatt. Az első ellenőrzőpont a Remete-szurdok bejáratánál várt, ahol egy jó kedélyű pontőr ütött pecsétet, majd meginvitált az idei további rendezéseikre.

A Remete-szurdokban jártam már párszor, de most mutatta a legszebb arcát a minikanyon. Kiderült, mégiscsak van itt patak néha a mélyben, s az első tavaszi virágok, a víz, az éledező természet elhozta az első igazán szép remetés-macis képemet.

Emlékeztem rá h barlang is lesz a szurdokban, de ahol kerestük, ott épp csak egy meredek emelkedő volt felfelé. Meredeken felfelé menni, és négykézláb centizve lefelé, úgyis mindig az extra szintek felé húz a szívem.

A szurdok után egyenesen a mumusom közeledett, eddig csak happyness volt lefelé menni a meredek lejtőn, és most sem igazán vágytam a hegymenetet. Na de, nagy célra tartunk, és más út úgy sincs, a tüdőmet is kiköpve felértem a Mount Everest csúcsára.

Itt konzultálva a menetlevéllel, kiderült h a következő ellenőrzőpont messzebb van, mint a számviteltől az értelem, de legalább 45 perc alatt kell odaérni, amihez hirtelen terepfutóba kellene váltani, vagy éppen lenyúlni egy pár angyalszárnyat és átrepülni Nagykovácsi felett.

Nincs bennem persze teljesítménykényszer egyátalán! Szóval azért idegesített h túl korán zár a második ep. A Remete szurdok 10-kor, a tőle 8 km-re levő pont pedig 11-kor?

Így hát mentem tovább a kéken keresve a Muflon-itatót h legalább az új kék pecsét legyen meg. Úgy emlékeztem h a házak előtt lesz majd a büfé, így Nagykovácsi kertjei alatt csodálkoztam is h elhagytuk volna? Itt látszik h nem éppen az agysebészek éves konferenciájára igyekeztem, uis fordított úton éppen h a házak után jön majd az az itató.

A kék pecséten sajnos csak a hely nevét vettem ki, az ábrát nem, így továbbmentünk a 2. ellenőrző pont felé. Ide 20 perces késéssel futottunk be három másik versenyzővel. És győőőzelem, ugyan időn kívül, de ott álldogált még a pontőr. Meg is jegyeztük h szűkre szabott az idő a fél9es utolsó lehetséges rajthoz képest (12 km / 2 és fél óra, kocaturistáknak nagyobb kihívás, mint a SAP nélkül az éves eredménykimutatás), és meg is vitattuk h teljtúrás sebességgel (4,5/5 km/h) azért teljesíthető lett volna.

Naszóval, fel a hegyre, a Nagy-Zsíros hegyen persze pazar a panoráma. A csúcson hesszelve egyszer csak a pontőr szelelt el mellettünk, nem jött több versenyző, így feladta a pontot. Utolsó még úgysem voltam túrán - vicces érzés volt. Előhozta az ált.isk.-ot, amikor futóversenyen sikerült utolsóként befutni.

De a 6 órás szintidőben így is bőven benne voltunk, 3 óra volt még vissza a célig. S a táv sem volt már vészes, innét már csak lefelé vitt az út. A szép kilátást elhagyva, széles szekérút haladt tovább Piliscsaba felé. Sok csapat jött szembe, a szép tavaszi időt kihasználva egyre többen robbannak ki a természetbe.

A kék a piliscsabai vasútállomáson ér véget, de a Téry 20-as tovább vitt a klotildligeti vasútállomásra. Szép kertes házak között vitt fel egy meredek út, majd egy jobbos kanyar után egy laza lejtő, nagyon tetszett a környék - és nagyon vártam már h összeessek a célban.

5h 43perc, győőőzelem, szintidőn belül, oklevél, kitűző, Budapest-kupa pecsét. A célban újra találkozunk a pontőrrel, aki újra megkérdezte, jöttek-e még mögöttünk emberek? Jöttek ... a szokásos forró teát kortyolgatva sok hátizsákos versenyző érkezett még, akik már nem találtak őrséget a Zsíros-hegyi pontnál. Szerencse h minket még bevárta!

Jó kis túra volt Ödöné, de az egyes pontok nyitvatartását valóban át kellene gondolni. Ez most kicsit olyan volt h rohand le az elejét, aztán hesszelj egy nagyot a hegytetőn, s élvezd a tavaszi napsütést- vagy ha borult az idő, a kocsmában sörözést.

S a jó hír, ez a 23mas már egész jól ment,leszámítva a szurdok utáni meredek emelkedést. Határozottan jótékony hatása van a rendszeres heti túrázásnak és a sok napsütésnek. Szóval folyt. köv. a héten!