Kutyaharapás szőrével, azaz az utolsó szintre hozó túrát másnap egy kis Országos Kék barangolás követte. Szép időben, jó társasággal és két kedvenc várral - ezért érdemes OKTzni.

Ugyan a túrát megelőző ötletelésben a Naszályos / Börzsönyös szakaszt javasoltam, de végül legkevésbé sem bántam h a rehab-változatot szavazta meg a csapat. 18 km papíron, mérsékelt szintekkel, egészen minimális esővel, méltó levezetése volt az eddigi kalandoknak.

Errefelé részben már ismerős voltam: volt egyszer egy Eupolisz túra,amikor még Várgesztes is látogatható volt; aztán majdnem napra pontosan két éve egy TFPs nap, ekkor már csak a faluig; így a szárligeti és várgesztesi pecsétek már megvoltak, a kőhányási viszont nekem is új szerzemény lett.

Kőhányás rendezett kis tanyájától sima, zöld fás erdős út vezet Várgesztesre. Korábban a várban volt a pecsét, azonban pár éve balesetveszély miatt a várat / turistaszállót bezárták és a faluba tették át a kékpecsétet. A vár le is került a kék útról, ma a kék rom jelen közelíthető meg.

Javaslatomra persze felsétáltunk a várhoz, ahonnét munkavédelmi sisakos emberkék jöttek lefelé. Egy arra járó kisfiú fel is kiáltott:_ "Nézd apu, hegymászók!". Úgy tűnik, különleges engedéllyel mégiscsak látogatható a hely. Jelenleg a kevésbé szerencséseknek körbe van kordonozva, és a Vértes panoráma helyett alternatív megoldásként az egyik oldalfalnál egy nagyobb kőomlás tekinthető meg.

Gyors falusi pecsét után tovább folytattuk utunkat a Vértesben. Felmentünk egy remek kilátóponthoz, megcsodáltuk a panorámát, és a szomszéd dombon a várt, majd elég kellemetlen módon megszaporodott a felfelé menet. Meg is állapítottam magamban h ez a szakasz sokkal könnyebb fordítva.

Minden szenvedésért kárpótolt azonban Vitányvár, aminek a meglátogatását a csapat először leszavazta, aztán a felével renegád módon mégis visszarohantunk. Tudtam h balesetveszélyes, építkeznek és le van zárva, de kíváncsi voltam h ez is teljesen lezárt v "látogatható azért".

Jelentem, bejutottunk, és még csak romba sem döntöttük a falakat. Jól látszik h építkeznek, erősítik meg a támfalakat, s még kint vannak az építőeszközök, azaz haladnak is tovább majd.

Kívülről teljesen jónak tűnt a vár, nem volt nagyobb változás, belül azonban beszakadt a várudvar. Ahol korábban egy jót piknikeztünk, és Bettyt megkergették a darazsak, ma sajnos egy nagy lyuk áll. Eltűntek a fák is, már nem lehetne ott ebédelni, de a helyreállítás után remélem h még klasszabb lesz a hely.

Nagyon szeretem uis ezt a kis várat. Romantikus, ahogy a falai előbukkannak a fák közül. Lehetsz akár száz méterre a vártól, nem fogod látni, amíg a falai alá nem értél. Néhol még magasan, 10 méteresen is állnak a falak. jól kivehető a vártorony és az egyes szintek tartógerendái. A kis domb csúcsáról lélegzetelállító kilátás nyílik a Vértesre, mindenképp érdemes is elidőzni - persze, majd ha nem lesz belépni tilos & balesetveszélyes.

Mi sem terveztük még jobban romba dönteni a várat, megmurdelni sem akartunk a kövek között, ezért nem is maradtunk sokáig, indultunk tovább a kéken. Nagyon látványos ez a szakasz, sok a mező (most éppen lódarázsveszéllyel!), út széli faragott fákkal (Zsigmond király & Rockenbauer Pál emlékére), leróható kegyelettel egy régi, elhagyatott temetőben és a Mária-szurdokban remek fákkal benőtt sziklaformációkkal.

Nem sokkal Szárliget előtt értük be a fűben hesszelő többieket, és indultunk is tovább a célba. Lassan, de biztosan kezdett beborulni az ég is, ami hihetetlen szép színeket és fotókat eredményezett.

Ketten is arra pacigoltak éppen, bele a kékeszöld messzeségbe, méltó búcsúképe volt ez a kép az útnak. Aztán persze a költői magasságokból vissza kellett esni a prózai valóságba - megjött az utolsó 10 percre az eső.

Ahogy jött, aztán ment is, amint a faluban fedezékbe jutottunk. Egy gyors krémessel zártam a napot, újabb klassz kis túra volt.Folyt. köv. ősszel :)