OKT Klasszik, a legrövidebb túraszakasz, Budapest házi sétája és az OKT, aminek legtöbbször nekifutottam. Négyből háromszor sikerült is teljesíteni, legutóbb éppen ma.
Vééégre kezdek formába jönni. Ennek az is biztos jele h a szombati Mátramászás után vasárnap nemcsak h képes voltam elhagyni az ágyat, hanem neki is vágtam frissen, kipihenten az újabb túrának. Ezen annyira meglepődtem h végül sík szakaszokon még lassítani is kellett :)
Az első kísérlet három évvel ezelőtt a hírhedt márciusi havazásban a HHH-en hatalmas hóba fulladt, a nehezen járható utakon & hidegben az Árpád-kilátónál abortáltuk az utat. Ezt követte 2 sikeres teljesítés, de már fordított irányban, a Rozália téglagyár kóbor kutyáitól indulva át Hűvösvölgybe. Egy céges túrán megszenvedtünk vele – csajok most mondom, fordítva sokkal könnyebb!
Hűvösvölgyből az Árpád kilátóig nagyjából full eseménytelen az út. A vitorlázó repülők már ellepték a vitorlázó repülőteret, de amúgy csak laza szintemelkedés vitt fel az Árpád-kilátóig. Itt a Tojás 20 után újra tiszta kilátás nyílt Budapestre, szépen kivehető volt a Duna vonulatától az Országházig minden fontos ojjektum.
Innét számítottam a túra legnagyobb kihívására, hiszen valahogy fel kellett jutni a Hármashatárhegyre. De olyan lazán lejtett felfelé az út h csak egy nyúlfarknyi útra jutott igazi emelkedő. Határozottan szivatósabb a másik irányból ez a túra.
A HHHn újra pecsételtem a megújult bélyegzővel, majd piknik üzemmódban ledőltem magam az egyik lejtős mező virágos rétjére. Napsütés, kellemes 20+ meleg, kilátás és virágillatok – valahol itt lakik a boldogság.
A nagy lusti közben csoportosan megpróbáltuk kitalálni h melyik településre látunk is rá a hegyről. Solymártól Ürömig és Máriaremetéig mentek a tippek – végül megragadtuk a kihajtható papírtérképet és irányba állítottuk a valóságos tereptárgyaknak megfelelően. Itt egy Normafa, ott egy János kilátó és egy vitorlázóreptár – s a befutó Máriaremete lett.
A HHHról lefelé menet még útbaesik egy kis pukli, gyors fel- és lemenettel, nem szép szakasz, de legalább meredek. A Virágos nyeregben lakó Füli büfé most arrébb költözött, ki a napsütésre. Itt már nem pecsételtem, az itteni plecsnit már meghozta a Tojás 20-t tojó nyuszi.
Akkor is keresztezte egymást a kék és a zöld, így most így voltak közös szakaszok, de itt már a kék volt gyorsabb, és vitt le a Rozália téglagyárhoz. Innét régebbről csak egy olvashatatlan negatív pecsétem volt, így most boldogan nyomtam be a téglagyárat szimbolizáló vadiúj kékpecsétet a füzetembe.
13,7 km, 500 m szintemelkedés,könnyű túraként érzékelve: lassan talán tényleg formába jövök h vmi nagyon mást, nagyon jót csináljak? :D
